Ray Kurzweil, a világ egyik legismertebb futurológusa azt állítja, hogy az emberek húsz éven belül halhatatlanokká válhatnak, mivel annyival többet fogunk tudni az emberi testről és a nanotechnológiáról.

Kurzweilről tudható, hogy rengeteg tudományos díján túl (pl. az év feltalálója, vagy az USA legmagasabb technológiai díja) tizenegy tiszteletbeli doktori címe van, három különböző elnök tüntette ki, és Bill Gates, a Microsoft elnöke „a mesterséges intelligencia jövőjét legjobban megjósoló” személynek nevezte.

A hatvanegy éves amerikai szerint, ha ebben az ütemben folytatódik a génekkel és a számítógépekkel kapcsolatos tudásunk növekedése, akkor húsz éven belül elérhető lesz az a fajta nanotechnológia, aminek segítségével lecserélhetővé válnak az ember életfontosságú szervei.

Kurzweil hozzáteszi, hogy noha állításai túlzónak hangozhatnak, már jelenleg is léteznek különböző biológiai implantátumok, vagy pl. a mesterséges hasnyálmirigy. A napokban többek között a következőket írta a Sun folyóiratban (ami ugyebár kábé a Blikknek felel meg, tehát finoman fogalmazva nem egy Science Magazin)

„Velem együtt sok tudós gondolja úgy, hogy kb. húsz év múlva meglesznek az eszközeink ahhoz, hogy újraírhassuk testünk ősöreg szoftverét, és ezáltal először megállítsuk, azután peidg visszafordítsuk az öregedés folyamatát. Azután pedig a nanotechnológia hozzásegíti az embert az örök élet eléréséhez.

A nanobotok képesek lesznek a vörös vértestek helyettesítésére, ráadásul több ezerszeres hatékonysággal. Huszonöt éven belül képesek leszünk rá, hogy teljes erővel lenyomjunk egy tizenöt perces biciklis sprintet egy levegővétellel, vagy négy órát búvárkodjunk oxigén nélkül.

Ha valakinek valamiért még nem ültettek be egy – egyébként már széles körben elterjedt – bionikus szívet, és szívinfarktusa lesz, akkor az illető nyugodtan elmehet az orvoshoz egy kisebb operációra, miközben életben tartják a vérében lévő nanobotok. A nanotechnológia elménk határait pedig olyan szinten fogja kitolni, hogy néhány perc alatt képesek leszünk egy könyv megírására.

Ha valamilyen virtuális valóságba vágyunk, a nanobotok lezárják az agyunkat ért ingereket, és oda visznek, ahová csak szeretnénk. Elterjed a virtuális szex is. A mindennapjainkban pedig az agyunkban hologrammszerű alakok fogják elmagyarázni, hogy éppen mi is történik. Tehát olyan világ vár ránk, ahol az emberek kiborggá válnak, mesterséges tagokkal és szervekkel.”

A cikket olvasva több gondolatom támadt (azon túl, hogy a Microsoft Office Gémkapocs Asszisztense az agyamban fog hologrammszerűen megjelenni...)

Egyrészt, mi lesz a helyzet a túlnépesedéssel? (Persze a balesetek, gyilkosságok nem múlnak el az öregedés leállításával, de azért az elenyésző…) Másrészt, vágyom én egyáltalán egy ilyen világba?

Via The Telegraph

 

Ez is érdekelhet a blogon: TOP hét boszorkányos mesterséges anyag

.

Címkék: érdekes brit tudósok

Szerző: tulelocsomag

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lenyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr541403222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thinker_ 2009.09.24. 00:51:38

remélem ez már csak az én halálom után valósul meg. nem irigylem az unokámat ;)

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.09.24. 11:32:01

Persze, és magánrepülővel megyünk kiflit venni a sarokra. Ja, nem kiflit, olajat az aksinkba.

Adaren 2009.09.24. 11:48:56

1, nem szeretném megélni
2, kicsit Utópiának tartom, azért annyira még nem nagyon terjedt el a biológiai implantátum. Elhiszem hogy van, de mégis sok lábnélküli, kéznélküli nyomorék ember sétál az utcákon. Nem gondolom, hogy még ezek a nagyobb és (lényegében egyszerűbb) végtagok sem elérhetők mindenkinek, csupán egy minimális rétegnek. Létezni, léteznek, de mégsem gondolom őket általánosnak.
3, a természet -véleményem szerint - mindig visszacsap valahol. Legyőztük a TBC-t, pestist, stb., de most is van halálos betegség, van rák, van aids, van ami ugyanúgy tizedelni az embereket.
4, az új életkörülmények új helyzeteket, új problémákat jelentenek. Sikerült 70-80 évre feltolni az átlagéletkort, ami eddig 35-41 volt. Meg is jelentek azok a betegségek, amik a szervek elhasználódásából erednek.
5, még mindig tetszik ez a blog :)
Pacsi!

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.09.24. 13:04:24

@Adaren:
A láb nélküli nyomorékok ritkán sétálnak az utcán.

mimindannyian · http://wmiki.blog.hu/ 2009.09.24. 22:07:11

1, szeretném megélni, biztos nagyon érdekes, rengeteg értékrendbeli megkövesedett csökönyünk szorul majd revideálásra.

2, aki azt mondja, hogy nem szeretné megérni, annak savanyú a szőlő, biztos már vén és ha úgyis kicsúszik az újdonságból, akkor legalább csökkenti a kognitív disszonanciáját azzal, hogy azt mondja, nem is akarja megélni.

Pozo 2009.09.25. 10:46:19

De gondold tovább egy kicsit , halhatatlan emberek = populáció az egekben (nem mintha már most nem ott lenne)= több konfliktus = háború.Kösz kihagyom.

zala 2009.09.27. 12:42:43

Optimistának tűnnek a jóslatai :]

A túlnépesedés elég nagy probléma, és egyre nagyobb lesz, viszont szerintem naiv dolog attól tartani, hogy belátható időn belül ez a technológia mérhető módon hozzájárul a népességnövekedéshez. Magyarán sem én, sem ti nem fogtok halhatatlanná válni - még ha valóban megvalósítható lesz is -, mint ahogy nem száguldozik mindenki 400 km/h fölött egy Barabus TKR-el, pedig sokaknak lenne kedve hozzá.
A gyengébbek kedvéért énekeljünk közösen ABBA-t:
Money, money, money
Must be funny
In the rich man's world
Money, money, money
Always sunny
In the rich man's world

Megan O'Conell 2009.09.29. 20:13:54

1) Én biztos nem szívesen élnék ilyen jövőben - nem szeretnék Borg lenni! :)
2) Egyetértek azokkal akik azt mondják: a "halhatatlanság" túlnépesedéssel járna, mert véleményem szerint így lenne.
3) A nanobotok, nanoszondák, mikrorobotok is "meghülyülhetnek", ahogy létezik autoimmun betegség. Kösz, de kösz nem.
4) Ezen kívül eszembe juttatja - az ilyen téma mindig - hogy volt egy "Végtelen Határok" sci-fi sorozat,és abban volt egy ilyen nanobotos epizód.
Röviden csak annyit: a tudós pasi (már vérében a milliónyi "kis döggel") mikor úszni ment majdnem belefulladt a tengerbe, erre azok kopoltyút növesztettek neki. Ezért egyre kevésbé tudott létezni a szárazföldön (ha nem volt a közelében víz). Nem tudott normálisan élni, a végén próbált öngyilkos lenni, de a nanobotok minden sérüléséből "felépítették". Végül a barátját kérte, hogy robbantsa fel, mert már a gondolkodását is befolyásolták.
Tudom: ez csak sci-fi. De hány olyan dolog született meg végül is, ami először csak a science-fictionban létezett? (Hogy egy nagyon egyszerű példát hozzak: volt idő, mikor azt mondták: olyan szerkezet, ami nehezebb a levegőnél, soha nem fog repülni...Ismerős?)
5) Néhány perc alatt könyvet írni?
Hova lesz a képzőművészet, az értékek, ami az alkotás öröme, netán ami érző emberré tesz?A zene, az irodalom, a festészet,szobrászat mindez értéktelenné válik? Csak a nyavalyás kis robotok miatt?

Félreértés ne essék. Vannak dolgok, amikben tényleg jó a nanotechnológia.
Pl. a szíverekben a plakkokat - amik a szív infarktust okozzák - simán fel tudják oldani. De ha nem kellenek már, bomoljanak le a szervezetben. Szerintem.
Nekem ne mászkáljanak kis mesterséges izék a véremben, csak azért mert az a "divat".Ha nem muszáj, akkor ne.
Végül, de nem utolsó sorban:
Én a Borgot csak apró darabokban szeretem. DE azok az apró darabok nem a
nanoszondák! :)

grizzancs 2009.09.30. 17:39:16

ez egy idealis jovo, en remelem megelem
süti beállítások módosítása