Ha az ember visszanéz a történelemre, több olyan pontot is talál, ahol a legkisebb véletlenek alakították olyanná a világunkat, amilyennek ma ismerjük. Az alábbi sorokat elolvasva megérthetjük, miért kezdenek el sikítozni a történészek, ha azt a mondatot hallják, hogy „Mi lett volna, ha…”

A szendvics, ami kirobbantott egy világháborút

Valószínű többeknek dereng még történelmi tanulmányaikból, hogy az első világháború Ferenc Ferdinánd 1914-es merényletével kezdődött, ami aztán különböző események láncolatán keresztül több millió ember halálához vezetett. Azt viszont nagyon kevesen tudják, hogy az események láncolatának elindulása igazából egy szendvicshez kötődik.

A véletlen

A merénylő, Gavriló Princip egy Fekete Kéz nevű szerb függetlenségi csoport tagja volt, akik gyűlölték Ferenc Ferdinándot. Azon a bizonyos napon, 1914. június 28-án a trónörökös Szarajevóba látogatott, és elkövette ugyanazt a hibát, amit később egy Kennedy nevű ember is: nyitott autóval kocsikázgatott a városban.

A Fekete Kéz három ügynököt küldött, hogy eltegyék láb alól. Egyikük - Nedjelko Čabrinović – nemes egyszerűséggel megkérdezte egy rendőrtől, hogy melyik autó szállítja a trónörököst, majd a választ szépen megköszönve a kocsihoz vágott egy kézigránátot.

Ahogy az minden rendes merényletnél lenni szokott, itt is közbejött valami, és a gránát Ferenc Ferdinánd szárnysegédjét sebesítette meg a konvoj egy másik autójában. Később a trónörökös elhatározta, hogy meglátogatja szárnysegédjét a kórházban, viszont a kocsija rossz útvonalon indult el.

Amikor ezt észrevették, lefékeztek egy kávézó mellett. Pontosan ott, ahová a másik merénylő, Gavrilo Princip beült egy sikertelen-merénylet-utáni-szendvicsre. Ő aztán nem habozott, kihasználta az óriási véletlent, és egy pisztollyal feltette az i-re a pontot.

Hogyan változtatta meg mindez a történelmet?

Először is, kitört az első világháború…


…amiből következett a háború utáni hiperinflációk időszaka:


…aminek következtében Németországban megválasztották ezt az embert:


…aminek eredményeképpen kitört a 2. világháború:


…aminek a vége ez volt:


…ami ebbe torkollott:


…ami ezt okozta:


…ami végül elhozta ezt:

Mind-mind Gavrilo Princip hibája. Meg a hülye szendvicséé.

 

A rajziskolai jelentkezés elutasítása, ami 35 millió ember halálát okozta

Az előbb egy kicsit igazságtalanok voltunk Gavrilo Princip-el. Ugyanis szépen elkerülhettük volna az egész 2. világháborút, ha egy bizonyos művészeti akadémia egy kicsit lazábban kezeli a felvételi folyamatot. Például mi a véleményed erről a képről?

Egynek jó, nem? Az ember valószínűleg nem tenné ki a szobája falára, de azért nem amatőr munka. Felvennéd a festmény készítőjét, ha egy művészeti iskola rajzszakának a vezetője lennél?

Ha a válaszod "nem", akkor ugyanazt a hibát követhetnéd el, mint a bécsi Művészeti Akadémia akkori vezetői. Aki nem vettek fel egy Adolf Hitler nevű fiatalembert.

A véletlen

1905-ben a fiatal Adolf otthagyta osztrák szülővároskáját, és nagy reményekkel elment Bécsbe szerencsét próbálni. Híres festő szeretett volna lenni, de ezt akadályozta meg az Akadémia. Kétszer.

Néhány hónappal a második elutasítás után meghalt Hitler édesanyja is, és ezzel végleg elapadtak a pénzügyi forrásai. Pénz nélkül Bécs nyomornegyedében egy hajléktalanszállón illetve egy szegény munkásotthonban lakott, ahol természetesen rengeteg kisebbség képviseltette magát: csehek, horvátok, olaszok... ...és zsidók is. Hitler saját elmondása szerint Bécsben lett antiszemita. Egy nap látott egy ortodox zsidót, akit egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből.

Ha ezekben az években máshol lakott volna, mondjuk egy csomó liberális művészlélek között az osztrák Művészeti Akadémián…

A bécsi évek után Münchenbe költözött. Egy éve lakott itt, amikor valaki beült egy szendvicsre egy szarajevói kávéházban, és kitört az első világháború. Hitler belépett a seregbe, ahol elég gyorsan emelkedett a csillaga. Végül a katonai rendőrségnél kötött ki, ahol azt a feladatot kapta, hogy épüljön be egy kevéssé ismert csoportosulásba, amit úgy hívtak, hogy német Nemzetiszocialista Párt… …ahelyett, hogy mondjuk elragadó képeket festett volna a bécsi Művészeti Akadémia rajzszakán.

 

 

"Mi lett volna, ha?" Te mit gondolsz? Oszd meg kommentben!

Via cracked.com

.

Címkék: érdekes történelem véletlen hitler világháború gavrilo princip

Szerző: tulelocsomag

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lenyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr891707491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rennie 2010.01.28. 07:21:01

jó ez a poszt:)

az I. vh kitörésének nem oka, hanem ürügye volt a trónörökös meggyilkolása, történelmi tanulmányaimból így rémlik, tehát hogy ott már voltak dolgok, csak egy szikra kellett, ami a merénylet volt, és utána lehetett háborúskodni.

hitlerrel kapcsolatban meg azt hallottam (azt hiszem a discovery-n) hogy az anyja orvosa zsidó volt, amikor meghalt, ezt nem tudta feldolgozni, és a dühe a zsidók ellen fordult.

zala 2010.01.29. 10:36:15

Engem úgy tájékoztattak ŐK (mert ezek a lények léteznek és velem kommunikálnak is), hogy ha Hitlert felvették volna a művészeti iskolába akkor később 70 millió ember halálát okozta volna. Ezt a tényt figyelembe kellett volna vennetek, mikor a cikket írtátok, hiszen a lények a lényeg!
ugyehogyugye?

Untermensch4 2012.02.09. 20:39:32

plágium következik: kb kicsit lassabban elérve a hatalmat nem hitler hanem straßßer nevű kancellárral robogott volna a (harci)szekér, annyi különbséggel hogy a nemzeti helyett a szocialistán lett volna a hangsúly. egy időutazásos sci-fi novellát plagizáltam, lehetek-e valaha köztársasági elnök? :)
süti beállítások módosítása