Amikor két hete elektronikus könyvolvasóján Justin D. Gawronski folytatni akarta Orwell 1984 c. művének olvasását, az egyszerűen eltűnt a képernyőről. Gyorsan kiderült, hogy nem csak onnan, de a gép memóriájából is. A srác ekkor kezdett el izzadni, mivel a könyvet nyári házifeladatként kapta, és teleírta jegyzetekkel, amik innentől használhatatlanok lettek.

Az elektronikus könyvolvasó óriási előnye, hogy kötetek ezrei férnek el rajta, amiket szemet kímélve olvashat az ember gyereke. Ráadásul rengeteg másra is jó, pl. lehet vele interneten szörfölni, könyveket letölteni, akár megvenni is egy-két kattintással, mindezt a karosszékben ücsörögve. Nem vitás, ez a fejlődés iránya. Nem véletlen, hogy az Amazon.com, a világ legnagyobb internetes könyváruháza is látott fantáziát a dologban, és néhány éve útjára indította a világ legismertebb e-könyv olvasóját, a Kindle-t. Persze rengeteg pénzt elköltöttek a népszerűsítésére.

Ehhez képest szerintem három-négy évnyi marketingjüket tették tönkre két hete, amikor - egy kiadó kérésére, aki azt állította, hogy George Orwell műveit jogtalanul árusították a Kindle-ra - egyszerűen távirányítással törölték azokat több ezer vásárló gépéről, a pénzt pedig visszautalták nekik. Rögtön felhördült az egész internet. A lényeg az volt, hogy jobban teszi minden Kindle tulajdonos, ha mostantól gyorsabban olvas, mert innentől soha nem lehet biztos benne, hogy másnap még folytatni tudja azt a könyvet, amit ma olvasgatott...

.

Címkék: érdekes per kindle amazon.com házifeladat

Szerző: tulelocsomag

10 komment