A világ legdrágább...

2010.01.14. 20:10

A világ legdrágább parkolóhelye (300.000 dollár – 60 millió forint)

Világszerte esnek az ingatlanárak. Ehhez képest néhány hete megdőlt a valaha parkolóhelyért kifizetett legnagyobb összeg rekordja. Bostonban sikerült valakinek 55 millió forintnyi dollárt fizetnie azért, hogy pontosan ott állhasson meg az autójával, ahol azt elképzelte. Debra Sordillo, az üzletet nyélbe ütő ingatlanügynök a vevő személyét nem árulhatta el, azt viszont igen, hogy a parkolónak az egyetlen igazán jó tulajdonsága a fekvése volt. Ugyanis még csak nem is fedett helyről beszélünk. Ezek után azért megnézném a tulaj arcát, ha valaki egyszer csak pofátlanul beparkolna a helyére...

 

A világ legdrágább autója (12,15 millió dollár = 2,4 milliárd forint)

A képen látható 1957-es Scaglietti-féle Ferrari 250 TestaRossából mindössze 22 darab készült. A 300 lóerős V12-es motorral felszerelt autók elég meggyőző verseny-rekorddal bírnak: 1958. és 61. között összesen 19 versenyen szerepeltek. Ebből tízet meg is nyertek. Ez jobb arány, mint a Brawn GP idei Forma-1-es teljesítménye (ők 17 versenyből nyolcon diadalmaskodtak.)

Egy, az RM Auctions által nemrégiben rendezett aukción 9.02 millió euró volt a végső ajánlat az egyik példányért, ez 2 millió euróval több, mint az ugyancsak a Ferrari által jegyzett előző rekord. Ennyi pénzért 52 db vadiúj Rolls Royce Ghost-ot lehet kapni – egy éven keresztül minden héten egy újat…

 

.

Címkék: gitár kutya ferrari iphone ház luxus top hamburger konyak jacht farmer legdrágább

Szerző: tulelocsomag

19 komment

Hogy hogyan rakhatjuk össze a tökéletes nőt? A válasz egyszerű: számítógéppel! A végeredmény pedig az alábbi képen látható: (rákattintva felnagyíthatod)

 

Ha nem tetszik a végeredmény - nekem például nem - akkor a következő weboldal segítségével te is próbálkozhatsz. Ja, a saját képeidet is feltöltheted a keveréshez. Ha akarod, a végeredményt (vagy a véleményedet) oszd meg kommentben...

 

 

via...

.

Címkék: photoshop szépség fénykép

Szerző: tulelocsomag

2 komment

Megjósolható a következő terrortámadás?

2010.01.08. 10:32

A terrorizmus részben azért olyan félelmetes számunkra, mert folyamatosan fennáll a támadás veszélye. Ehhez képest a University of Miami néhány kutatója azt állítja, hogy ez tulajdonképpen nincs is így. Neil Johnson, a kutatás egyik résztvevője a Russia Today-nek adott interjújában elmondta, hogy az Irakban és Afganisztánban harcoló katonák elleni terrortámadásokat és partizánakciókat vizsgálva arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy azok csak látszólag véletlenszerűek.

Először 2004-ben vették észre a jelenséget, az iraki, afganisztáni és kolumbiai konfliktusokat vizsgálva. 2005-ben elkezdték tesztelni a matematikai modellt, és úgy találták, hogy két kivétellel az összes általuk vizsgált partizánháborúban igaz volt a következő: a halottak és sebesültek számának alakulása egy adott statisztikai mintát követ, függetlenül pl. attól, hogy a dolog a sivatagban vagy hegyvidéken történik. (A két kivétel esetében pedig tudják, hogy azok miért kivételek, tehát hogy melyek azok a konfliktusok, ahol a modelljük nem alkalmazható.)

Állításuk szerint a terrortámadások előrejelzése kevésbé hasonlít mondjuk az időjárás vagy egy focimeccs végeredményének megtippelésére, és jobban egy közlekedési dugó kialakulásának a megjósolására – ezek pedig Miamitól Moszkváig igen hasonló tulajdonságokkal bírnak. A kutatók szerint az egyik legelső alkalmazási terület például az, hogy számítógépes modelljük segítségével megmondható, milyen hatással van a békefenntartó erők létszámának növelése vagy csökkentése a terrortámadások kialakulására. Természetesen az amerikai kormányzat és hadsereg is elkezdett érdeklődni az eredmények iránt.

Innen pedig már csak egy lépés az Alapítvány, Isaac Asimovnak pedig igaza lesz: tényleg megjósolható, hogy mit fogunk csinálni száz év múlva.

 

Via rt.com

.

Címkék: statisztika érdekes terrorizmus tudósok

Szerző: tulelocsomag

Szólj hozzá!

10 tipp, hogy jól nézz ki a fényképeken!

2010.01.02. 22:17

Kevés az olyan ember, akit az ünnepi időszakban nem kaptak legalább néhányszor lencsevégre. Viszont amikor meglátjuk a rólunk készült képeket, sokszor a legszívesebben kiszaladnánk a világból… Nagyon tudjuk irigyelni a fotogén embereket, akikről szinte lehetetlen rossz fényképet készíteni. Sokan nem tudják azonban, hogy a legtöbb ember jóval többet ki tudna hozni magából, ha felhasználna néhány egyszerű, könnyen megtanulható trükköt. Következzen most néhány olyan tipp, amit a profi modellek is alkalmaznak annak érdekében, hogy jobban mutassanak a fotókon!

1. Szorítsd a nyelvedet a fogaid mögé, a szájpadlásodhoz, és mosolyogj! Ez jobban eltünteti a tokádat, és ellazítja az arcodat is.

2. Gyakorold a klasszikus modell pózt: fordítsd a testedet háromnegyed részben a kamera felé, legyen az egyik lábad a másik előtt, az egyik vállad pedig közelebb a fotó készítőjéhez. (Ha teljesen a kamera felé fordulsz, a tested jóval szélesebbnek tűnik.)

3. A szemeddel fókuszálj kicsit a kamera fölé, az arcodat told előre, nyújtsd ki a nyakadat, az álladat pedig kicsit hajtsd lefelé!

4. Tartsd a karjaidat magad mellett, de ne ragaszd őket az oldaladhoz! Ahhoz, hogy természetesnek tűnjön, kell lennie egy kis távolságnak a karod és a tested között.

5. Próbáld ki, hogy milyen színek állnak jól! Segít ebben az internet is, de az a legjobb, ha megnézed, hogyan mutatsz különböző színű ruhákban egy fehér fal előtt, indirekt természetes fényben (pl. egy fa alatt vagy a szobában az ablak közelében)

6. Ökölszabály: óvakodj a mintás ruháktól, ha fényképeznek!

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: érdekes hasznos fotózás tippek trükkök fotogén

Szerző: tulelocsomag

Szólj hozzá!

A lustaság bajnokai

2009.12.14. 21:05

Egyesek szerint a világ fejlődése az emberi lustaságnak köszönhető. Ha ez igaz, akkor a lenti képek főszereplői sokat tesznek az emberiség fejlődése érdekében...

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: érdekes poén lustaság

Szerző: tulelocsomag

4 komment

Minden idők legjobb karácsonyi dekorációja

2009.12.07. 22:28

"Idén minden eddiginél jobb karácsonyi dekorációt találtam ki a házra. Mégis lebontottam két nap után. Rengetegen szó szerint odavágtattak a házamhoz, rengeteg jó sztorim van. Mégis leszedtem két nap után. Két okból.

Az egyik, hogy rendőrök jöttek oda hozzám, hogy bontsam le, mivel közlekedési baleseteket okozhat - ők is majdnem összetörték a kocsijukat, amikor elhajtottak előttem.

A másik, hogy egy ötvenöt éves néni majdnem meghalt, miközben fogta a harminckilós létrámat, nekitámasztotta a ház falának, és csak akkor jött rá, hogy dekorációról van szó, miután felmászott a létra tetejére. Jut eszembe, nem ő volt az egyetlen, aki megpróbálta. A kertemnek se tett jót a dolog. Tele van keréknyomokkal, mivel többen egyszerűen toronyiránt behajtottak a kertembe.”

 

Via Shorterandsweeter
 

.

Címkék: karácsony poén dekoráció

Szerző: tulelocsomag

4 komment

Pénteki bukta - becsapódás előtt

2009.10.09. 08:27

A következő képekben az a közös, hogy az ember nem szívesen nézné meg filmen a fotók után következő pillanatokat. És persze még ott az örök kérdés is: vajon mi járhat ilyenkor az ember fejében?

Via iambored

.

Címkék: szívás esés becsapódás pénteki bukta

Szerző: tulelocsomag

8 komment

Leningrád ostroma - akkor és most

2009.09.29. 20:07

Nagyon ütős képeket készített Szergej Larenkov Leningrád ostromáról. (Mivel pont 70 éve szeptemberben kezdődött a második világháború, mostanában időről-időre lehet majd számítani különböző visszaemlékezésekre...)

Szergej Larenkov felkereste a mai Szentpétervár területén azokat a helyeket, amikről a 900 napos ostrom alatt képek készültek. Ezután lefotózta őket ő is, és egybemosta az eredeti képeket a sajátjaival. Az eredmény nagyon kifejező lett.

Ezek az emberek ugyanúgy sétálgattak az utcán, élték az életüket, ahogyan mi is. Aztán elkezdődött egy olyan szörnyűség, ami ellen semmit sem tudtak tenni, és a megszokott utcák tele lettek halottakkal. Szergej Larenkov képeinek ezt a borzalmat sikerült átadni. Kíváncsi lennék egy hasonló összeállításra Budapesten...

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: fotó történelem világháború leningrád akkor és most

Szerző: tulelocsomag

9 komment

Különleges börtönök világszerte

2009.09.26. 21:02

San Pedro börtön (Bolívia) – ahol az elítéltek cellákat vásárolhatnak maguknak

A San Pedro börtön La Paz legnagyobb fegyintézete kb. 1500 elítélttel. A börtön kapuit átlépve azonnal feltűnik a különbség egy átlagos börtönhöz képest: játszadozó gyerekek, árusító bódék, éttermek, fodrászok, sőt egy hotel is van. Nincsenek viszont őrök, egyenruhák, vagy rácsok az ablakokon. Mindezért viszont fizetni kell, 1000-1500 dollár közötti összeget az ítélet hosszának és a cella minőségének megfelelően. Régebben beengedték a turistákat is, de ennek vége lett, mivel túl sokan jöttek kizárólag kokaint vásárolni…

 

Justizzentrum Leoben (Ausztria) – az ötcsillagos börtön

A képen látható osztrák épület nem iroda-, hanem fogház. A rossznyelvek szerint mindennek van némi köze ahhoz, hogy míg az osztrák bűnözési mutatók majdnem minden kategóriában (gyilkosság, rablás, stb.) alacsonyabbak pl. az amerikainál, addig a lopások száma sokkal magasabb náluk. Hiszen ha nincs pénzem, ellopok valamit, aztán majd csak eltengetem a napjaimat egy ilyen börtönben…

 

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: érdekes rabok börtönök világszerte

Szerző: tulelocsomag

2 komment

Pénteki bukta - pofapacsi

2009.09.25. 08:09

A pénteki bukta sorozat újabb részében következzen egy gólöröm közben félrecsúszott "high five":

Via failblog

A pénteki bukta sorozat többi részéhez kattints ide!

 

.

Címkék: vicces poén pénteki bukta

Szerző: tulelocsomag

1 komment

Halhatatlan emberek húsz éven belül?

2009.09.23. 23:56

Ray Kurzweil, a világ egyik legismertebb futurológusa azt állítja, hogy az emberek húsz éven belül halhatatlanokká válhatnak, mivel annyival többet fogunk tudni az emberi testről és a nanotechnológiáról.

Kurzweilről tudható, hogy rengeteg tudományos díján túl (pl. az év feltalálója, vagy az USA legmagasabb technológiai díja) tizenegy tiszteletbeli doktori címe van, három különböző elnök tüntette ki, és Bill Gates, a Microsoft elnöke „a mesterséges intelligencia jövőjét legjobban megjósoló” személynek nevezte.

A hatvanegy éves amerikai szerint, ha ebben az ütemben folytatódik a génekkel és a számítógépekkel kapcsolatos tudásunk növekedése, akkor húsz éven belül elérhető lesz az a fajta nanotechnológia, aminek segítségével lecserélhetővé válnak az ember életfontosságú szervei.

Kurzweil hozzáteszi, hogy noha állításai túlzónak hangozhatnak, már jelenleg is léteznek különböző biológiai implantátumok, vagy pl. a mesterséges hasnyálmirigy. A napokban többek között a következőket írta a Sun folyóiratban (ami ugyebár kábé a Blikknek felel meg, tehát finoman fogalmazva nem egy Science Magazin)

„Velem együtt sok tudós gondolja úgy, hogy kb. húsz év múlva meglesznek az eszközeink ahhoz, hogy újraírhassuk testünk ősöreg szoftverét, és ezáltal először megállítsuk, azután peidg visszafordítsuk az öregedés folyamatát. Azután pedig a nanotechnológia hozzásegíti az embert az örök élet eléréséhez.

A nanobotok képesek lesznek a vörös vértestek helyettesítésére, ráadásul több ezerszeres hatékonysággal. Huszonöt éven belül képesek leszünk rá, hogy teljes erővel lenyomjunk egy tizenöt perces biciklis sprintet egy levegővétellel, vagy négy órát búvárkodjunk oxigén nélkül.

Ha valakinek valamiért még nem ültettek be egy – egyébként már széles körben elterjedt – bionikus szívet, és szívinfarktusa lesz, akkor az illető nyugodtan elmehet az orvoshoz egy kisebb operációra, miközben életben tartják a vérében lévő nanobotok. A nanotechnológia elménk határait pedig olyan szinten fogja kitolni, hogy néhány perc alatt képesek leszünk egy könyv megírására.

Ha valamilyen virtuális valóságba vágyunk, a nanobotok lezárják az agyunkat ért ingereket, és oda visznek, ahová csak szeretnénk. Elterjed a virtuális szex is. A mindennapjainkban pedig az agyunkban hologrammszerű alakok fogják elmagyarázni, hogy éppen mi is történik. Tehát olyan világ vár ránk, ahol az emberek kiborggá válnak, mesterséges tagokkal és szervekkel.”

A cikket olvasva több gondolatom támadt (azon túl, hogy a Microsoft Office Gémkapocs Asszisztense az agyamban fog hologrammszerűen megjelenni...)

Egyrészt, mi lesz a helyzet a túlnépesedéssel? (Persze a balesetek, gyilkosságok nem múlnak el az öregedés leállításával, de azért az elenyésző…) Másrészt, vágyom én egyáltalán egy ilyen világba?

Via The Telegraph

 

Ez is érdekelhet a blogon: TOP hét boszorkányos mesterséges anyag

.

Címkék: érdekes brit tudósok

Szerző: tulelocsomag

10 komment

Férfi vagy nő? Olimpiai nemi botrányok

2009.09.21. 20:02

Kevesen tudják, hogy Budapesten volt az első olyan világverseny, ahol kötelező volt a nemi vizsgálat: az 1966-os budapesti atlétikai Európa-bajnokság. A teszt abból állt, hogy a 243 indulónak többé-kevésbé meztelenül fel kellett vonulnia egy csupa nőkből álló orvosi bizottság előtt. (És a bizottság tagjainak nő-mivoltát vajon ki vizsgálta??) Mindenesetre egyetlen versenyző sem bukott le, viszont a megalázó élményből rendes méretű botrány kerekedett. Így 1967-ben a kijevi atlétikai Európa Kupán már kromoszómavizsgálattal próbálták kiszűrni az álnőket.

Utoljára az elmúlt hetekben Caster Semenya dél-afrikai futónőt támadták azzal, hogy ő igazából nem is nő. Hogy mennyire az, végül novemberben fogja szegényről eldönteni a Nemzetközi Atlétikai Bizottság... Persze nem ő volt az első, akinek a mindenféle nemi jegyei botrányt kavartak. Kik voltak hát Semenya elődei?

Dora Ratjen

Az 1936-os olimpián Adolf Hitler meg akarta mutatni az egész világnak az árja faj felsőbbrendűségét. Női magasugrásban a németek Dora Ratjent nevezték, aki két dologról is ismert volt: egyrészt hogy nagyon mély hangja volt, másrészt pedig, hogy nem volt hajlandó a többiekkel együtt bemenni a női zuhanyzóba… Ratjen végül egy német vasútállomáson bukott le, egy Európa-bajnokságról hazafelé: kiszúrtak valami gyanúsat a szoknyája alatt… kiszúrták, hogy nem borotválkozott... Elrendelték az orvosi vizsgálatot, és Ratjenről hamar kiderült, hogy igazából Hermann. 1938-ban örökre eltiltották a további versenyzéstől.

Stella Walsh

Volt idő, amikor a lengyel-amerikai sprinter, Stella Walsh volt a leggyorsabb nő a földön. 1932-ben aranyérmet, 36-ban ezüstöt nyert százméteres síkfutásban. Karrierje során több mint száz nemzeti- és világrekordot jegyzett, és bekerült az amerikai „Track and Field Hall of Fame”-be. Egész életét nőként élte le (beleértve rövid házasságát egy amerikai férfival). 1980-ban Cleveland-ben áldozatul esett egy bevásárlóközpont elleni fegyveres támadásnak. A halottkém meglepődve fedezett fel valami oda nem illőt Stella Walsh lábai között... A további vizsgálat megállapította, hogy kromoszómái szerint tulajdonképpen férfi és nő is volt egyszerre.

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: érdekes olimpia férfi nő nemi botrány

Szerző: tulelocsomag

10 komment

Pénteki bukta - osztálykirándulás

2009.09.18. 19:24

A pénteki bukta sorozat újabb részének sms párbeszéde arra figyelmeztet minket, hogy milyen fontos odafigyelni: tényleg annak küldtük el az üzenetet, akinek akartuk?

 

 A fordítás:


- "Tejóég! A tengerparton megvolt az első! Óriási! Bár itt lennél!"

- "Szerintem ezt nem nekem szántad Lizzy. Az osztálykirándulásnak vége, holnap a reggel 7:10-es Delta járattal jössz haza. A hitelkártyámmal fizesd ki a taxit. APA"

 

Via failblog

A pénteki bukta sorozat további részeihez kattints ide!

.

Címkék: sms szívás osztálykirándulás fail pénteki bukta

Szerző: tulelocsomag

4 komment

Különleges úszómedencék világszerte

2009.09.16. 14:54

Ha a nyár elmúltával a strandolás már csak a Nagyi lavórját jelenti számodra az erkélyen, egy kis nosztalgiaként nézd meg ezeket a különleges úszómedencéket!

San Alfonso Del Mar - a világ legnagyobb úszómedencéje

Ez az a medence, ahol úgy úszhatsz le egy kilométert, hogy egyszer sem kell bukófordulót csinálnod. A medence kb. 20 focipálya területű, és 250.000 m3 víz van benne. Ha rossz az idő, van egy klimatizált fedett strandja is... Öt évig építették, kb. 1 milliárd fontba került, a fenntartása pedig évi 2 millió. Ha kedvet kaptál leugrani a hétvégére, Chilében van, itt tudsz szállást foglalni magadnak. (Ja, és írd meg kommentben, hogy milyen volt!)

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: érdekes medence strand különleges világszerte úszómedence

Szerző: tulelocsomag

8 komment

Facebook: jobb lesz, ha vigyázol!

2009.09.13. 14:07

A Facebook öl, butít, és nyomorba dönt. Vagy valami ilyesmi. Következzen nyolc, sorrendben egyre durvább ok, amiért jó lesz vigyáznod a Facebookkal! Nézd meg, biztonságban vagy-e! Ugyanis, ha nem vigyázol...

...kirúgnak a munkahelyedről

Az internet tele van olyan sztorikkal, amiért valak pl. beteget jelentett a munkahelyén, aztán elment a haverokkal bulizni, de mivel felírta a Facebookra, rövid úton ki is rúgták. Erre szokták mondani, hogy aki hülye, haljon meg.

Ennél egy fokkal igazságtalanabb helyzetbe került a 16 éves Kimberly Swann, akinek összes bűne az volt, hogy egy marketing cég irodai szaladgálóembereként meg merte említeni a Facebook-on, hogy unalmas a munkája. ("Shredding is boring." = "Az iratmegsemmisítés uncsi." - Ennek egyébként valószínűleg óriási hírértéke volt a barátai számára.)

Ehhez képest másnap maga a cég vezetője hívatta be az irodájába azzal, hogy ennyi volt, köszönik a szereplést. Az indoklás az volt, hogy nem akarnak a hírekbe kerülni... (Kiváló marketingcég lehetnek. Mindenesetre mostanra az egész világon bekerültek a hírekbe...)

A tanulság: ha hülye a főnököd, jobb, ha nem írod meg a Facebookon!

...depressziós leszel

A New York-i Stony Brook egyetem 13 éves lányok közötti felmérése úgy találta, hogy azok, akik túl sok időt töltöttek a Facebookon való dumálással (főleg a szerelmi csalódásaikról), egy év után sokkal hajlamosabbak voltak a depresszióra, mint a többiek. Úgyhogy jobb, ha vigyázol. Mármint ha 13 éves lány vagy. De ha mégsem vagy az, akkor sem vagy biztonságban, mivel…

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: érdekes facebook poén vigyázz

Szerző: tulelocsomag

10 komment

Pénteki bukta - nyertem?

2009.09.11. 08:37

A bicikliverseny győztesét a célban lévő kamera felvétele döntötte el. Az egyik versenyző elég egyedi módon érkezett a célba... Ahhoz mindenképpen eléggé, hogy bekerüljön a "pénteki bukta" sorozatunkba.

A versenyt egyébként augusztus végén rendezték az oklahomai Tulsában. A szemtanúk szerint a felvételen nem látszik igazán, milyen nagyot is esett az illető. Ja, és igen: ő nyert!

Via Digg.com

A pénteki bukta sorozat előző része: Pénteki bukta - passziánsz

.

Címkék: érdekes verseny poén bicikli győztes pénteki bukta

Szerző: tulelocsomag

2 komment

A világ leghíresebb fotói - TOP 17

2009.09.10. 14:13

A következő fényképek méltán érdemelték ki a világ leghíresebb képei címet. Közülük nem egy kitörölhetetlenül beleégett a retinánkba. Lássuk, vajon hányat ismersz fel segítség nélkül! (A képekről szóló információkat direkt a fotók alá írtam, hogy nyugodtan tudj gondolkodni...)

17. helyezett

 

Zászló a Ground Zero-n (Thomas E. Franklin, 2001)

2001. szeptember 11-én délután 5-kor készült a kép, amint a tűzoltók felvonnak egy zászlót az összeomlott ikertornyok romjainál. Később szobrot is készítettek volna a kép alapján, amely azonban nem három fehér, hanem egy fehér, egy néger és egy hispán tűzoltót ábrázolt volna, de végül ezt történelemhamisítás címszóval elvetették.

 

16. helyezett

 

Van egy álmom (Bob Adelman, 1963)

Martin Luther King Jr. híres beszédének tetőpontján, égnek emelt kézzel.

 

15. helyezett

 

Ember a Holdon (NASA, 1969)

Buzz Aldrin, az Apolló 11 űrhajósa Neil Armstrong felvételén a Holdon, a Nyugalom Tengerén.

 

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: fotó fénykép fotók híres fényképek top7 top 7

Szerző: tulelocsomag

· 1 trackback 114 komment

Filozófikus beszélgetés az anyaméhben

2009.09.07. 19:58

Két magzat beszélgetése:

- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni és majd a szánkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni… ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok
én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg kicsit másképp, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös
zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne, és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmilyen mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No de néha, mikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

 

Via email

Ez is érdekelhet a blogon: Megvan a bizonyíték: a nők tényleg így születnek!

.

Címkék: érdekes filozófia okosság halál utáni élet filozófika élet a születés után mi van a halál után

Szerző: tulelocsomag

5 komment

Pénteki bukta - passziánsz

2009.09.04. 13:51

Elég nagy botrányt kavart Amerikában a következő kép: hétfőn 31 milliárd dolláros költségvetésről szavaztak a honatyák Conncecticutban. A szavazás előtti vitán nem mindenki figyelt oda teljes erőbedobással a parlamentben...


 Via tywkiwdbi

A pénteki bukta/szívás sorozat előző része: Péntek 12.

.

Címkék: szívás pénteki bukta

Szerző: tulelocsomag

2 komment

Egyedi íróasztalok

2009.09.03. 14:34

Kezdődik a tanév, miegymás. Sokak számára ez azt jelenti, hogy be kell szerezni egy íróasztalt is. Ha szeretnéd, hogy mindenki a tiéd csodájára járjon, akkor a következők közül válassz egyet!

 

Mini Cooper asztal - 4400 dollár, kb. mint egy igazi Mini

 

Han Solo asztal - hogy eszedbe jusson: "Sose szívózz egy másfél tonnás meztelen csigával!"

 

Corner V1 asztal - 2600 dollárért 5.1-es hangfalszettel és tíz különböző asztalkával a kávésbögrék számára

 

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: érdekes kreatív furcsaság íróasztal számítógépasztal

Szerző: tulelocsomag

Szólj hozzá!

A számítástechnika hőskora

2009.09.01. 22:38

Azok voltak a szép idők, amikor még így nézett ki egy számítógép belseje...

Via imgur.com

Ha tetszett, ez is tetszeni fog: Híres weboldalak a kilencvenes évekből, esetleg Hogyan működik a baseball-sapka?

.

Címkék: vicces poén számítástechnika computer

Szerző: tulelocsomag

1 komment

Kisbaba és termodinamika

2009.08.30. 16:17

Mit csinál egy 9 hónapos kisbaba, ha békén hagyják a játékaival? Természetesen igazolja a termodinamika második fő tételét!

Az alábbi videón pár óra játék lett felgyorsítva pár percre:

Ha tetszett, ez is tetszetni fog: Megvan a bizonyíték - a nők így születnek!

 

.

Címkék: érdekes játék baba time lapse

Szerző: tulelocsomag

2 komment

Pénteki bukta - földrajzból ötös

2009.08.28. 22:27

Sokáig néztem ezt a képet, hogy valóban létezik-e ilyen, vagy Photoshop ez vagy mi. Valódinak tűnik. Ez esetben az elkövető biztosan ötös volt földrajzból...

Via failblog.org

A pénteki bukta sorozat előző része.

.

Címkék: poén szívás földrajz pénteki bukta

Szerző: tulelocsomag

1 komment

Kánikulában is jól aludni

2009.08.27. 20:02

Mindenki ismeri az őrjítő érzést: a szobában 40 fok van, órák óta forgolódunk az ágyban, a takarónk csatakos az izzadtságtól és egyre közelebb a reggel, amikor újra csatába kell indulni. Mit tehet az ember légkondi nélkül, ha olyan meleg van, mint mostanában - hogyan alhatunk jól kánikula idején?

Igazából két lehetőségünk van: felkelünk, felöltözünk és leszaladunk az éjjel-nappaliba egy légkondiért. Vagy esetleg hasznosítjuk az alábbi tippeket. A wikihow.org oldalon összegyűjtöttek néhány tippet, amik segítenek a forróságban is jól (el)aludni:

Légkondicionálót imitáló módszerek

1. Használj ventillátort és jeget a klímához hasonló hatás eléréséhez! Ehhez (pl. benzinkutaknál kapható) jégkockákra lesz szükséged. (Néhány éjszakára jó ez a megoldás, hosszú távon már nem túl olcsó, mivel kb. hatszáz forint egy zsák ára. Ha hosszabb hőhullám van az országban, jobban jársz néhány újrafagyasztható jégakkuval.)

Az egész zsák jégkockát – ha jégakkut használsz, akkor nyilván azt – rakd bele egy elég nagy felületű, sekély edénybe. Vigyázz, hogy elég mély legyen ahhoz, hogy ne folyjon ki a víz amikor megolvadt a jég. Ezután az edényt rakd a ventilátor elé (tehát saját magad és a ventilátor közé), az ágyad szintjével egy magasságba.

A rád fújt levegő érezhetően hűvösebb lesz, mint a szoba levegője. Ez egészen odáig így lesz, amíg a jég el nem olvad - de addigra már te is aludni fogsz!

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: érdekes tipp alvás meleg okosság kánikula elalvás forróság

Szerző: tulelocsomag

6 komment

Amikért kisebb büntetés jár a fájlcserénél

2009.08.26. 20:07

Amerikában a fájlcseréért jelenleg kiszabható 150.000 dolláros (kb. 30 millió forintos) ZENESZÁMONKÉNTI büntetés helyénvaló és arányos az Obama adminisztráció múlt heti döntése szerint.

Az igazságügyminisztérium ugyanis megerősítette azt a Bush éra alatti állásfoglalást, ami alapján 675 ezer dollárra büntettek egy bostoni diákot 30 zeneszámért, illetve 2 millió dollárra (kb. 400 millió forintra) egy minnesotai háziasszonyt 24 illegális dalért.

Ezen felbuzdulva a gapersblock.com összeszedte, hogy milyen más bűnök büntetése kisebb a fájlcseréért kiszabottaknál. (Mivel a büntetés tartalmazhat esetleg börtönt is, ezt a 2007-es átlagos amerikai fizetéssel, kb. évi 50.000 dollárral számolta át. Persze egyrészt a börtön zuhanyzójában megélt élményeket nehéz pénzre váltani, másrészt viszont a fájlcseréért sem kizárt a börtönbéli vendégeskedés...)

Tehát, mik azok a bűnök, amikért jelenleg kisebb büntetést kapsz Amerikában, mint a fájlcseréért?

Az adott CD ellopása: 2.500 dollár plusz esetleg max. 1 év börtön, összesen max. 52.500 dollár
Gyermekrablás: 25.000 dollár plusz esetleg max. 3 év börtön, összesen maximum 175.000 dollár
Harcikutya-viadalok rendezése: összesen max. 200.000 dollár
A betörés és rablás: összesen max. 375.000 dollár
Szándékos gyújtogatás: összesen max. 375.000 dollár
Felindulásból elkövetett emberölés: összesen max. 775.000 dollár, még mindig jóval kevesebb a 24 dalért kapható 2 milliónál...

No comment.

 

 

 

Tudja valaki, hogy Magyarországon mi a mai helyzet?

Via gapersblock.com

.

Címkék: érdekes jog hülyeség fájlcsere

Szerző: tulelocsomag

2 komment

süti beállítások módosítása