Ha az ember visszanéz a történelemre, több olyan pontot is talál, ahol a legkisebb véletlenek alakították olyanná a világunkat, amilyennek ma ismerjük. Az alábbi sorokat elolvasva megérthetjük, miért kezdenek el sikítozni a történészek, ha azt a mondatot hallják, hogy „Mi lett volna, ha…”

A szendvics, ami kirobbantott egy világháborút

Valószínű többeknek dereng még történelmi tanulmányaikból, hogy az első világháború Ferenc Ferdinánd 1914-es merényletével kezdődött, ami aztán különböző események láncolatán keresztül több millió ember halálához vezetett. Azt viszont nagyon kevesen tudják, hogy az események láncolatának elindulása igazából egy szendvicshez kötődik.

A véletlen

A merénylő, Gavriló Princip egy Fekete Kéz nevű szerb függetlenségi csoport tagja volt, akik gyűlölték Ferenc Ferdinándot. Azon a bizonyos napon, 1914. június 28-án a trónörökös Szarajevóba látogatott, és elkövette ugyanazt a hibát, amit később egy Kennedy nevű ember is: nyitott autóval kocsikázgatott a városban.

A Fekete Kéz három ügynököt küldött, hogy eltegyék láb alól. Egyikük - Nedjelko Čabrinović – nemes egyszerűséggel megkérdezte egy rendőrtől, hogy melyik autó szállítja a trónörököst, majd a választ szépen megköszönve a kocsihoz vágott egy kézigránátot.

Ahogy az minden rendes merényletnél lenni szokott, itt is közbejött valami, és a gránát Ferenc Ferdinánd szárnysegédjét sebesítette meg a konvoj egy másik autójában. Később a trónörökös elhatározta, hogy meglátogatja szárnysegédjét a kórházban, viszont a kocsija rossz útvonalon indult el.

Amikor ezt észrevették, lefékeztek egy kávézó mellett. Pontosan ott, ahová a másik merénylő, Gavrilo Princip beült egy sikertelen-merénylet-utáni-szendvicsre. Ő aztán nem habozott, kihasználta az óriási véletlent, és egy pisztollyal feltette az i-re a pontot.

.

Címkék: érdekes történelem véletlen hitler világháború gavrilo princip

Szerző: tulelocsomag

3 komment

A kínai kormány szerint az internet cenzúrázása igazából a kínai népnek jó, és az ő érdekükben történik. Állításuk szerint "a kínai társadalom általánosságban véve kevéssé képes az információ feldolgozására, mint a fejlettebb országok, pl. az USA lakossága. Ez egy objektív tény, amit senki sem tagadhat." Hát, elég jó véleménnyel vannak a saját népükről:)

Az évtized első komoly kiberháborúja úgy indult a múlt héten, hogy a Google bejelentette (mivel Kínát sejtette egy aktuális hackertámadás mögött), hogy nem hajlandó tovább lefeküdni a kínai kormánynak, és cenzúrázni a Google.cn keresési találatait. Ez egy elég radikális lépés volt tőlük, hiszen mindeddig így néztek ki ugyanarra a keresésre, pl. a "tienanmen square protest"-re az angol és a kínai Google találatai:

A média persze rögtön felkapta a dolgot, még azelőtt, hogy a kínaiak bármit is reagáltak volna. Most, hogy mindezt megtették, a történet egyre inkább az elkerülhetetlen ütközés felé tart, miközben arcvesztés nélkül már egyik fél sem nagyon tud kiszállni (tudjátok, a gyáva-nyúl játék).

Szóval, a Google lépését ismerjük, de mit mond a másik oldal?

.

Címkék: google kína érdekes szabadság

Szerző: tulelocsomag

· 1 trackback Szólj hozzá!

Kik vannak a képen?

2010.01.17. 19:35

Előkerült egy fotó egy 1957-es tinizenekarról:

Na, kitaláltad, kik ők?

.

.

.

.

George Harrison 14, John Lennon 17, Paul McCartney pedig 15 éves volt 1957-ben, amikor ez a kép készült.

Hat évvel azelőtt, hogy kiadják első lemezüket. Aztán még tizenegyet, összesen több mint egymilliárd példányban.

Hét évvel azelőtt, hogy a Billboard TOP100-as listáján az első öt hely mindegyike az ő számuk legyen. (A dalok a "Can't Buy Me Love", "Twist and Shout", "She Loves You", "I Want to Hold Your Hand", és a "Please Please Me" voltak.)

Hét évvel azelőtt, hogy megírják a Yesterday-t, ami 3000 feldolgozással minden idők legtöbbször feldolgozott dala lett a Guiness Rekordok Könyve szerint, egyben minden idők legtöbbször rádióban elhangzott zeneszáma is.

Nyolc évvel azelőtt, hogy a világon elsőként megtöltsenek egy stadiont a koncertjükön résztvevőkkel, illetve hogy megkapják a Brit Birodalom érdemrendjét.

És huszonhárom évvel azelőtt, hogy egy Mark David Chapman nevű fickó négy golyót eresszen John Lennonba.

Ha tudták volna...

 

Via all-thats-interesting és wikipedia

.

Címkék: érdekes fotó beatles fénykép ritka

Szerző: tulelocsomag

1 komment

Pénteki bukta: ne szórakozz a természettel!

2010.01.15. 07:11

A pénteki bukta sorozatban ma következő néhány kép ékesszólóan bizonyítja, hogy jobb nem szórakozni a természettel...

 

 

 

 

 

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: pénteki bukta

Szerző: tulelocsomag

4 komment

A világ legdrágább...

2010.01.14. 20:10

A világ legdrágább parkolóhelye (300.000 dollár – 60 millió forint)

Világszerte esnek az ingatlanárak. Ehhez képest néhány hete megdőlt a valaha parkolóhelyért kifizetett legnagyobb összeg rekordja. Bostonban sikerült valakinek 55 millió forintnyi dollárt fizetnie azért, hogy pontosan ott állhasson meg az autójával, ahol azt elképzelte. Debra Sordillo, az üzletet nyélbe ütő ingatlanügynök a vevő személyét nem árulhatta el, azt viszont igen, hogy a parkolónak az egyetlen igazán jó tulajdonsága a fekvése volt. Ugyanis még csak nem is fedett helyről beszélünk. Ezek után azért megnézném a tulaj arcát, ha valaki egyszer csak pofátlanul beparkolna a helyére...

 

A világ legdrágább autója (12,15 millió dollár = 2,4 milliárd forint)

A képen látható 1957-es Scaglietti-féle Ferrari 250 TestaRossából mindössze 22 darab készült. A 300 lóerős V12-es motorral felszerelt autók elég meggyőző verseny-rekorddal bírnak: 1958. és 61. között összesen 19 versenyen szerepeltek. Ebből tízet meg is nyertek. Ez jobb arány, mint a Brawn GP idei Forma-1-es teljesítménye (ők 17 versenyből nyolcon diadalmaskodtak.)

Egy, az RM Auctions által nemrégiben rendezett aukción 9.02 millió euró volt a végső ajánlat az egyik példányért, ez 2 millió euróval több, mint az ugyancsak a Ferrari által jegyzett előző rekord. Ennyi pénzért 52 db vadiúj Rolls Royce Ghost-ot lehet kapni – egy éven keresztül minden héten egy újat…

 

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: gitár kutya ferrari iphone ház luxus top hamburger konyak jacht farmer legdrágább

Szerző: tulelocsomag

19 komment

Hogyan rakjuk össze a tökéletes nőt?

2010.01.10. 21:15

Hogy hogyan rakhatjuk össze a tökéletes nőt? A válasz egyszerű: számítógéppel! A végeredmény pedig az alábbi képen látható: (rákattintva felnagyíthatod)

 

Ha nem tetszik a végeredmény - nekem például nem - akkor a következő weboldal segítségével te is próbálkozhatsz. Ja, a saját képeidet is feltöltheted a keveréshez. Ha akarod, a végeredményt (vagy a véleményedet) oszd meg kommentben...

 

 

via...

.

Címkék: photoshop szépség fénykép

Szerző: tulelocsomag

2 komment

Megjósolható a következő terrortámadás?

2010.01.08. 10:32

A terrorizmus részben azért olyan félelmetes számunkra, mert folyamatosan fennáll a támadás veszélye. Ehhez képest a University of Miami néhány kutatója azt állítja, hogy ez tulajdonképpen nincs is így. Neil Johnson, a kutatás egyik résztvevője a Russia Today-nek adott interjújában elmondta, hogy az Irakban és Afganisztánban harcoló katonák elleni terrortámadásokat és partizánakciókat vizsgálva arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy azok csak látszólag véletlenszerűek.

Először 2004-ben vették észre a jelenséget, az iraki, afganisztáni és kolumbiai konfliktusokat vizsgálva. 2005-ben elkezdték tesztelni a matematikai modellt, és úgy találták, hogy két kivétellel az összes általuk vizsgált partizánháborúban igaz volt a következő: a halottak és sebesültek számának alakulása egy adott statisztikai mintát követ, függetlenül pl. attól, hogy a dolog a sivatagban vagy hegyvidéken történik. (A két kivétel esetében pedig tudják, hogy azok miért kivételek, tehát hogy melyek azok a konfliktusok, ahol a modelljük nem alkalmazható.)

Állításuk szerint a terrortámadások előrejelzése kevésbé hasonlít mondjuk az időjárás vagy egy focimeccs végeredményének megtippelésére, és jobban egy közlekedési dugó kialakulásának a megjósolására – ezek pedig Miamitól Moszkváig igen hasonló tulajdonságokkal bírnak. A kutatók szerint az egyik legelső alkalmazási terület például az, hogy számítógépes modelljük segítségével megmondható, milyen hatással van a békefenntartó erők létszámának növelése vagy csökkentése a terrortámadások kialakulására. Természetesen az amerikai kormányzat és hadsereg is elkezdett érdeklődni az eredmények iránt.

Innen pedig már csak egy lépés az Alapítvány, Isaac Asimovnak pedig igaza lesz: tényleg megjósolható, hogy mit fogunk csinálni száz év múlva.

 

Via rt.com

.

Címkék: statisztika érdekes terrorizmus tudósok

Szerző: tulelocsomag

Szólj hozzá!

10 tipp, hogy jól nézz ki a fényképeken!

2010.01.02. 22:17

Kevés az olyan ember, akit az ünnepi időszakban nem kaptak legalább néhányszor lencsevégre. Viszont amikor meglátjuk a rólunk készült képeket, sokszor a legszívesebben kiszaladnánk a világból… Nagyon tudjuk irigyelni a fotogén embereket, akikről szinte lehetetlen rossz fényképet készíteni. Sokan nem tudják azonban, hogy a legtöbb ember jóval többet ki tudna hozni magából, ha felhasználna néhány egyszerű, könnyen megtanulható trükköt. Következzen most néhány olyan tipp, amit a profi modellek is alkalmaznak annak érdekében, hogy jobban mutassanak a fotókon!

1. Szorítsd a nyelvedet a fogaid mögé, a szájpadlásodhoz, és mosolyogj! Ez jobban eltünteti a tokádat, és ellazítja az arcodat is.

2. Gyakorold a klasszikus modell pózt: fordítsd a testedet háromnegyed részben a kamera felé, legyen az egyik lábad a másik előtt, az egyik vállad pedig közelebb a fotó készítőjéhez. (Ha teljesen a kamera felé fordulsz, a tested jóval szélesebbnek tűnik.)

3. A szemeddel fókuszálj kicsit a kamera fölé, az arcodat told előre, nyújtsd ki a nyakadat, az álladat pedig kicsit hajtsd lefelé!

4. Tartsd a karjaidat magad mellett, de ne ragaszd őket az oldaladhoz! Ahhoz, hogy természetesnek tűnjön, kell lennie egy kis távolságnak a karod és a tested között.

5. Próbáld ki, hogy milyen színek állnak jól! Segít ebben az internet is, de az a legjobb, ha megnézed, hogyan mutatsz különböző színű ruhákban egy fehér fal előtt, indirekt természetes fényben (pl. egy fa alatt vagy a szobában az ablak közelében)

6. Ökölszabály: óvakodj a mintás ruháktól, ha fényképeznek!

A folytatásért kattints ide! »

.

Címkék: érdekes hasznos fotózás tippek trükkök fotogén

Szerző: tulelocsomag

Szólj hozzá!