A világ legdrágább...

2010.01.14. 20:10

A világ legdrágább parkolóhelye (300.000 dollár – 60 millió forint)

Világszerte esnek az ingatlanárak. Ehhez képest néhány hete megdőlt a valaha parkolóhelyért kifizetett legnagyobb összeg rekordja. Bostonban sikerült valakinek 55 millió forintnyi dollárt fizetnie azért, hogy pontosan ott állhasson meg az autójával, ahol azt elképzelte. Debra Sordillo, az üzletet nyélbe ütő ingatlanügynök a vevő személyét nem árulhatta el, azt viszont igen, hogy a parkolónak az egyetlen igazán jó tulajdonsága a fekvése volt. Ugyanis még csak nem is fedett helyről beszélünk. Ezek után azért megnézném a tulaj arcát, ha valaki egyszer csak pofátlanul beparkolna a helyére...

 

A világ legdrágább autója (12,15 millió dollár = 2,4 milliárd forint)

A képen látható 1957-es Scaglietti-féle Ferrari 250 TestaRossából mindössze 22 darab készült. A 300 lóerős V12-es motorral felszerelt autók elég meggyőző verseny-rekorddal bírnak: 1958. és 61. között összesen 19 versenyen szerepeltek. Ebből tízet meg is nyertek. Ez jobb arány, mint a Brawn GP idei Forma-1-es teljesítménye (ők 17 versenyből nyolcon diadalmaskodtak.)

Egy, az RM Auctions által nemrégiben rendezett aukción 9.02 millió euró volt a végső ajánlat az egyik példányért, ez 2 millió euróval több, mint az ugyancsak a Ferrari által jegyzett előző rekord. Ennyi pénzért 52 db vadiúj Rolls Royce Ghost-ot lehet kapni – egy éven keresztül minden héten egy újat…

 

A világ legdrágább gitárja (2,8 millió dollár = 550 millió forint)

Eric Clapton gitárja 959.000 dollárért kelt el egy aukción, így sokáig ő volt a rekorder. Ez az ár viszont csak harmada annak az összegnek, amit Katarban fizettek egy Fender Standard Series Stratocaster-ért. A jó néhány híresség által aláírt gitár egy jótékonysági árverésen került kalapács alá, a cél a 2004-es cunami áldozatainak megsegítése volt. Az ötlet egyébként a Fender Europe egyik képviselőjétől származott, aki megkereste Bryan Adams-et azzal a kérdéssel, hogy vajon hogyan tudnának a zeneipar képviselői segíteni a katasztrófa áldozatainak. (Mivel a naaagy-közös-ölelkezős jótékonysági koncert ötletét már 1985-ben elsütötték, maradt a sok-híres-ember-által-aláírt gitár...)

Az addigi legdrágább gitárt eladó Eric Claptonnak azért ehhez is van egy kis köze: az ő szignója is szerepel rajta. A hangszert Mr. Slowhand-en kívül aláírta többek között még Jimmy Page, Mick Jagger, Bryan Adams, Keith Richards, Paul McCartney és Sting is.

 

A világ legdrágább iPhone-ja (1,92 millió font = 570 millió forint)

A világ legdrágább iPhone-ját egy brit dizájner készítette több mint 200 gyémánt felhasználásával. A telefon háza 22 karátos tömör aranyból készült – aminek a súlya állítólag 271 gramm. (Tehát ugyebár majdnem 30 deka - ezek szerint jó szoros öv kell, ha az ember zsebre akarja rakni a telót, különben már csúszik is le a gatyája…) Az iPhone GS Supreme navigációs gombja egyetlen, több mint hét karátos gyémántból készült.

 

A világ legdrágább otthona (80 millió font = 24 milliárd forint)

A világ jelenlegi legdrágább lakóháza az Angliában található Updown Court 103 szobával, öt úszómedencével és pl. huszonnégy karátos aranyból készült mozaikpadlóval a dolgozószobában. Az épület rendelkezik ezen kívül squash-, bowling- és teniszpályával, ötven fős moziteremmel, fűtött márvány padlós garázsfelhajtóval és természetesen helikopter-leszállóval is. Az alagsori teremgarázsban nyolc limuzin fér el. A tulaj a szomszédságban összefuthat Elton John-al, illetve az angol királynővel is.

 

Bár tavaly felröppent a hír, hogy a francia Côte d’Azur-on található Villa Leopolda-ért a fenti összeg ötszörösét fizette egy orosz milliárdos, ezt azóta cáfolták. Úgyhogy addig is marad az Updown Court a rekorder a maga potom 80 millió fontos árával.

 

A világ legdrágább konyakja (105.000 font = 30 millió forint)

Beaute de Siecle a neve a Hennessy limitált szériájú konyakjának, amiből összesen száz üveggel készítettek. Egy-egy palack értéke 105.000 font. A Hennessy cég pincemestere, Yann Fillioux ötven és száz év közötti életkorú borpárlatokból válogatta össze az üvegek tartalmát.
Az első üveget Killian Hennessy, a cég alapítójának örököse kapta századik születésnapjára. Egy másikat Elisabeth Taylor AIDS-ellenes alapítványa kapta ugyancsak ajándékba, ők árverésre bocsátották, 200.000 dollárt kaptak érte.
A Baccarat kristály palackokat egy fából, olvasztott alumíniumból és üvegből készült kincsesláda rejti magába. A ládikát kulcsának elfordításával és a tető felemelésével egy automatikus szerkezet magasba emeli az üveget tartó bársonytalapzatot. Aztán már lehet is - kissé reszkető kézzel - tölteni a harmincmillió forintos konyakot.

 

A világ legdrágább esküvői ruhája (12 millió dollár= 2,4 milliárd forint)

A legdrágább esküvői ruhája Renee Strauss (egy igen jól menő beverly hills-i esküvői szalon tulajdonosa), és Martin Katz (drágakőkereskedő) alkotása. Összesen százötven karátnyi gyémántot fűztek bele - csak összehasonlításként: a világ gazdagabb tájékán egy átlagos eljegyzési gyűrű fél karát környékén mozog.

 

A világ legdrágább kutyája (4.000.000 jüan = 110 millió forint)

A képen látható tibeti masztiffért 4 millió jüant fizetett egy kínai milliomos idén szeptemberben. A tizennyolc hónapos kutya neve „Jangce folyó kettő” (gondolom kínaiul mindezt egy kicsit rövidebb ideig tart kimondani, bár attól még mindig elég hülye név marad) A vevő, Mrs. Wangnak már volt egy tibeti masztiffja, tulajdonképpen pont azért látogatott Kína északnyugati Qinghai tartományába, mivel párt keresett kutyájának az ottani híresen tiszta vérvonalú példányok között.
Hazaérkezve a következőt nyilatkozta: „Még az aranynak is van ára, csak a tibeti masztiffoknak nincsen.” A repülőtérről egy harminc Mercedesből álló karaván kísérte Jangce folyó kettőt új otthonába.

 

A világ legdrágább gyorséttermi hamburgere (200 dollár = 40 ezer forint)

A világ legdrágább hamburgerét a Burger King árulja, bár csak egyetlen étteremben és ott is csak hetente egyszer. A hamburger jótékonysági- (és szerintem reklám-) célokat szolgál. Többek között Wagyu marhahúst, szarvasgombát és rózsaszín himalájai sót tartalmaz szarvasgombás zsemlében (a hozzávalóiról bővebben itt olvashatsz).

Egyébként a világ legdrágább nem-gyorséttermi-hamburgere ennél huszonötször drágább, pedig a már unalmas Wagyu marha/szarvasgomba receptből készül az is. Viszont 5000 dollárért (=kb. 1.000.000 Ft) legalább adnak hozzá egy 1990-es évjáratú Chateau Petrus-t is, a poharat pedig megtarthatod emlékbe...

 

A világ legdrágább farmerja (2,5 millió jen = 5 millió forint)

Szerintem egész jól néz ki a képen látható farmer, bár szerintem nem ér meg ötmillió forintot:) Ugyanis annyiért árulja a Levi’s.

 

A világ legdrágább jachtja (1,2 milliárd dollár = 220 milliárd forint)

A legdrágább jacht tulajdonosának lenni már évek óta óriási verseny tárgya a ráérő milliárdosok között. Jelenleg a Chelsea tulajdonosának, Roman Abramovicsnak van a legjobb esélye erre a címre: bár még nincs kész legújabb jachtja, az Eclipse, de a következőket már tudhatjuk róla: a 170 méter hosszú jacth eredetileg 420 millió dollárba került volna, de az azóta megejtett változtatásoknak köszönhetően jelenleg kb. 1,2 milliárd dollárnál tartanak, és az összeg még mindig emelkedik!

A jacht felszereléséhez egyébként hozzátartozik a golyóálló üvegen, az életmentő mini-tengeralattjárón és a paparazzi-ellenes lézeren kívül 40 ex-francia idegenlégiós illetve ex-SAS kommandós, és egy komplett radarvezérelt rakétaelhárító rendszer is. Ez az egymondatos felsorolás egyébként a milliárdosok gondtalan és irigylésre méltó életéről is sokat elárul...

 

Ez is érdekelhet a blogon: Különleges úszómedencék világszerte

Via oddee.com

.

Címkék: gitár kutya ferrari iphone ház luxus top hamburger konyak jacht farmer legdrágább

Szerző: tulelocsomag

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://lenyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr931672100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

KenSentMe 2010.01.14. 23:39:45

Egyedül a hamburgert kóstolnám meg.. a többi nem ehető.

Morzsamondja 2010.01.14. 23:46:08

A jacht tetszik. Kettőt kérnék, és lehetőleg a kommandósok számával megegyező mennyiségű maláj kurvával. A post amúgy zsír.

mókuscickány 2010.01.14. 23:50:09

Najó, hogy valami értelmeset(?) is mondjak: én nem vennék fel olyan esküvői ruhát, amit más is hordott már előttem. Ennyi pénzért.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.01.15. 00:04:30

Az Updown Court egy kicsit mintha alul lenne becsülve...

SzocsO 2010.01.15. 00:34:40

a gitárban sem a hangja 550M ugye
el tudom képzelni, valami széria modellt leemeltek a polcról, hogyaszongya na ezt firkáljátok össze. A cél nemes, úgyhogy nem fikázunk : )
ruha konyak (van még aki ilyen szart iszik?) ház parkoló = szemét
hambi = szar (úgy is néz ki, mintha azt tömtek volna bele)
farmer = na ne
hajó = biztos van, akinek megéri.
én = irigy vagyok, sose nem lesz annyi pénzem ugye, hogy ilyeneken gondolkozzak, de aztán rájövök, hogy lehet jobb is így : )

Dester 2010.01.15. 00:38:45

Mit iPhone. Hol a legdrágább C64-es? :)

kissbe88 2010.01.15. 01:50:03

A farmert majd megvesszük 1-2 év múlva Parndorfba tízezerér' :D:D:D:D:D

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.15. 06:29:10

Kutyaert, piaert, kajaert ennyi penzt kiadni egyszeruen orultseg.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.15. 07:33:37

@SzocsO: de ha nem jobb így azt sem fogod soha megtudni, szal mindegy :)
Ln sem tudom irigyeljem -e őket. ícht jöhetne, egész évben láblógatni a tengeren... maláj (vagy thai) kurvákkal ofc ;)

Üdv:
www.kitvalasztanal.hu
Tippelős választási oldal

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.01.15. 07:54:57

"Ennyi pénzért 52 db vadiúj Rolls Royce Ghost-ot lehet kapni – egy éven keresztül minden héten egy újat…"

Nem is csodálom, az angol kicsik megbízhatóságát ismerve. No meg addig kell venni mindig újat, míg egyszer nem lesz kilopva az ajtajából a gyári esernyő :D

Elektro (törölt) 2010.01.15. 08:31:58

azért kipróbálnám, hogy milyen ennyire gazdagnak lenni...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.15. 08:54:25

Elnézve, hogy a legtöbb dolog azért drága, mert raknak beléje aranyat, meg ilyeneket, úgy az én lakásom is lehetne a világ legdrágább pecója, csak az a bazi nagy aranytömb hiányzik a kamrából!

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.15. 08:58:22

@Elektro: Ülj be a Hiltonba melegítőben, meg vietnami lovaglócsizmában és kérd a legdrágább lakosztályt két hétre!Kínain még lehet kellékeket kapni az akcióhoz (rolex, stb.). :-)

red7 (oda adjad befelé a labdát, bazzmeg!) 2010.01.15. 08:59:28

Azt a farmert Damien Hirst tervezte, a gitár meg "a" Fender Stratocaster, amilyennel Jimmy Hendrixet is eltemették. Ez már önmagában érték. A konyak meg megküldve kólával vagy redbullal nagyon elnök lehet :)

SzocsO 2010.01.16. 00:58:09

ok, Fender, tudom, nekem is van, meg még egy pár millióan vagyunk így. Nem Jimmy, hanem Jimi. És nem volt szignatúros, vagy neki gyártott modellje, széria straton játszott.
Akkor megvan, espadazo logikáját követve Damien Hirst jelentős mennyiségű aranyat tartalmaz. A farmer ugyan ettől randa, és barokkos túlzással akkor sem venném fel, ha annyit fizetnének, amennyibe kerül. A fickó neve sem mond semmit, de biztos én vagyok a bunkó, de nem ettől fogom magam annak érezni.
Lehet jó a konyak ezekkel, még nem próbáltam, csak külön külön. Mindet szarnak tartom, ugyhogy ha összekeverem őket akkor is azok lesznek, így ki sem próbálom, de igy ítéletem persze megkérdőjelezhető.