Amikor két hete elektronikus könyvolvasóján Justin D. Gawronski folytatni akarta Orwell 1984 c. művének olvasását, az egyszerűen eltűnt a képernyőről. Gyorsan kiderült, hogy nem csak onnan, de a gép memóriájából is. A srác ekkor kezdett el izzadni, mivel a könyvet nyári házifeladatként kapta, és teleírta jegyzetekkel, amik innentől használhatatlanok lettek.

Az elektronikus könyvolvasó óriási előnye, hogy kötetek ezrei férnek el rajta, amiket szemet kímélve olvashat az ember gyereke. Ráadásul rengeteg másra is jó, pl. lehet vele interneten szörfölni, könyveket letölteni, akár megvenni is egy-két kattintással, mindezt a karosszékben ücsörögve. Nem vitás, ez a fejlődés iránya. Nem véletlen, hogy az Amazon.com, a világ legnagyobb internetes könyváruháza is látott fantáziát a dologban, és néhány éve útjára indította a világ legismertebb e-könyv olvasóját, a Kindle-t. Persze rengeteg pénzt elköltöttek a népszerűsítésére.

Ehhez képest szerintem három-négy évnyi marketingjüket tették tönkre két hete, amikor - egy kiadó kérésére, aki azt állította, hogy George Orwell műveit jogtalanul árusították a Kindle-ra - egyszerűen távirányítással törölték azokat több ezer vásárló gépéről, a pénzt pedig visszautalták nekik. Rögtön felhördült az egész internet. A lényeg az volt, hogy jobban teszi minden Kindle tulajdonos, ha mostantól gyorsabban olvas, mert innentől soha nem lehet biztos benne, hogy másnap még folytatni tudja azt a könyvet, amit ma olvasgatott...

A papíralapú könyvek támogatói pedig közölték, hogy bár a papírkönyvek egy csomó hátránnyal járnak, az ember legalább nem fog arra ébredni, hogy az éjszaka betörtek a lakásába egy kiadó képviselői, és elvitték a könyvet a polcról. És helyette otthagyták a könyv árát.

Persze azóta megígérték az Amazonnál, hogy ők bizony többet ilyet nem tesznek, soha még eszükbe sem jut. (Vagy ahogy egy örök klasszikus mondja: "A puszta ötlet még el sem kezdett gondolkodni azon, hogy adjon-e esélyt önmagának arra, hogy felbukkanjon a fejemben.") Maga a vezérigazgató közölte a sajtóval, hogy az elgondolás "ostoba, meggondolatlan, és az alapelveinkkel gyökeresen ellentétben álló" volt.

Úgy tűnik, hogy ez sem lesz elég Justinnak, aki a házifeladata elvesztése miatt pert indított az Amazon ellen. Ügyvédje szerint az Amazonnak nem volt több joga betörni a felhasználók gépére, mint azoknak mondjuk feltörni az Amazon bankszámláját, és visszavenni egy véletlenül kétszer kifizetett könyv árát.

Azt szeretnék elérni, hogy a bíróság tiltsa meg az Amazonnak, hogy a jövőben ilyet tegyen, illetve ítéljen meg nekik egy bizonyos összegű kártérítést is.

Azért meghallgatnám ősszel Justint az első angolórán: "Tanárnő, nincs kész a házifeladatom. De ne tessék izgulni, már pert indítottam miatta!"


Ez is érdekelhet a blogon:
  A világ 7 legbizarrabb pechsorozata

.

Címkék: érdekes per kindle amazon.com házifeladat

Szerző: tulelocsomag

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lenyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr151280636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vhm 2009.08.01. 16:01:29

jogos, most kezd kialakulni egy új világ, az ilyen ügyek is formálhatják szerencsére

gitáros 2009.08.01. 16:08:44

Persze, ciki. Viszont amire annyira szükségem van, azt megveszem, ellopom, letöltön, bármi, lényeg, hogy fizikailag nálam legyen. Én speciel a levelezésemet sem a weben tartom.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2009.08.01. 16:46:49

Tessék könyveket hagyományos úton beszerezni, és akkor nem lesz probléma. A szilikongeneráció siráma lehet csak az, hogy a bizonytalan (értsd nem kézzelfogható, hanem digitális adat) formátumok eltűnése után sírnak. Ha a srác leugrik a sarki könyvtárba valszeg negyedannyiért talál hatvanöt példányt az 1984-ből.

Fekete Pöttyös (törölt) 2009.08.01. 17:11:43

"...az éjszaka betörtek a lakásába egy kiadó képviselői, és elvitték a könyvet a polcról..." Ezen a részen szétröhögtem magamat... :D

algi 2009.08.01. 18:05:00

Vajon a szerződési feltételek hogyan szóltak?

egy hang a hátsó sorból 2009.08.01. 18:20:37

"Tanárnő, nincs kész a házifeladatom. De ne tessék izgulni, már pert indítottam miatta!"

Ezek a mai fiatalok...

Su Larsen (törölt) · http://sularsen.com 2009.08.01. 19:37:45

Ezért vettem netbookot arról max én törlők. Olvasni meg ugyan olyan kényelmes plusz zenét is tudok hallgani közben.

KeyserSoze 2009.08.01. 23:53:11

@gitáros: Én is hasonlóképp (és mint az ábra mutatja, nem minden alap nélkül) nem bízom az online adattárolásban és az ilyen letölthető, de DRM-es cuccokban sem. Hozzáteszem, ezek csak a kalózkodás felé billentik a tisztességes vásárlókat, a kalóz e-bookot egy cég sem tudja törölni az ember gépéről, legalábbis jelenleg. (Az, hogy a lemezcégek régóta szeretnék elérni, hogy legálisan betörhessenek bárki gépére, egy másik történet.)

@_Venom_: A digitálisnak azért sok előnye van, komplett könyvtár lehet a zsebünkben, kíméljük a fákat, és ami a legfontosabb, jól kereshetőek, idézhetőek (ha nincsenek túlságosan lelakatolva DRM-mel, és rendesen OCR-ezettek, nem csak képhalmazok).

A hangsúly nem az 1984-en van (persze a Nagy Testvér adja a történet plusz pikantériáját), például Ausztráliában is PD (ahogy nálunk is), aki akarja, ingyen és legálisan letöltheti angolul is. Viszont aki ennek ellenére megvette digitálisan (én is megvettem az ingyenesség ellenére könyvben), az nem csoda, hogy kiakad.

@algi: Bár általában az ÁSzF-ekben nagyon bebiztosítják a hátsójukat az ilyen nagy cégek, és egyben a lelkünket is eladatják velünk (lásd a Google Chrome esetében: 'bármit kezdhetünk minden adatoddal, ami átmegy a browseren'), szerintem kiszúrták volna páran, ha bármilyen módon benne lenne a pakliban az ilyen előzetes értesítés nélküli törlés lehetősége (ahogy a Chrome balhé is órák alatt kitört anno). A per jogos és szükséges, hogy precedenst teremtsen az ilyen nagyon nem fair lépések ellen.

MobilKém1 · http://mobilkem.hu 2011.12.19. 01:10:37

Ilyenek is csak az USA-ban vannak
süti beállítások módosítása